Arcom előtt a virágözön,
s a gyertyatenger összefolyt,
míg sírok között bóklászva
kerestem egy régi mosolyt.
Mélázgatva szeltem át
gondolatban évtizedeket,
miközben szemem előtt
ezer mécses lángja égett,
sziporkázva, fényesen,
mint emlékeimnek díszlet...
Sokára találtam meg sírod,
de annál hamarabb
azt a réges-régi hangot...
Mindig szeretted az ősz színeit,
s ahol most pihensz, mindent
aranylevelek tömege borít...
Míg kerestelek, átéltem
mennyi közös élményt és
sírós-nevetős kalandot,
mely már a múlt... s eszembe
e pörgő világban, hiába,
ritkábban jut...
Könnyekkel sír a gyertyaláng,
lassan indulok. Lábam alatt
aranylevelekkel borítva
kanyarog a temetői út.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése