Mikor megszültem, azt mondtam:
"- Nagyszerű... de soha többé."
Élénken él még az emberben akkor
a gyötrődés, fájdalom, s ő maga
innentől teljesen a gyermekéé.
Úgy hittem, ez az érzés nem osztható,
s el sem képzelhettem, hogyan lehet
másoknak két-, három-, négy... és
akárhányfelé is figyelme szétszórható.
Mégis hozzászokunk... több lesz az öröm,
más lesz a világ, több lesz a teher.
Féltem ettől a helyzettől, nem bíztam
magamban kezdetben...
sokat sírtam, szegény kislányom sajnáltam,
hogy ily ügyetlen, járatlan anyát kapott
e kemény életben...
Aztán lelkileg is meggyógyultam.
Évek teltek, és megint azt éreztem,
újra új életet adni vágyom...
Eltűnt minden szülés körüli fájdalom
emléke, s mikor pár év múlva lányom
után fiam világra jött,
érzékeim biztosan súgták:
másra nem vágyom,
fiam pótolta minden létező
anyai hiányom.
Megj.: A Barátok Verslista születés-szülés témájában indított versírás -
fél évvel ezelőtti írás, de most jelentek meg a témában írott kiválasztott versek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése