Emlékszel-e arra az őszre,
mikor kézen fogva néztünk az égre,
s az arcunkra pillekönnyen
érkező, magukat megadó
falevelekre?
Emlékszel-e, ahogy csodáltuk,
még mennyi virágot rejt az avar,
melyek még nem adták fel, s tudtuk,
még fürdenek a napsütésben,
tündökölve?
Emlékszel arra a bordó lepkére,
mely akkor rászállt a kezemre,
csodaként ámultunk, tudva,
hogy csakis bennünket érhet
ily szerencse?
Eszembe jut ezer ilyen emlék...
apróságok, tudom... másnak csak mesék.
Ám nekem néha az ilyen szinte életmentő,
mosolyt előcsaló, könnyeket szárító
lélekzene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése