Lábam elé hull az alkonyat.
A Nap szép lassan elszendereg,
lila felhőcsík mögött már épp csak dereng.
Most lenne jó rigófüttyös fák alatt
hazafelé bandukolni veled.
Tavaszi szellő lengedez
a pergő hétköznap romjai felett.
Könnyedén mesélnénk s szőnénk
egyszerű, de színes álmokat,
halkan megzendíthetnénk szíveinkben
a szunnyadó harangokat.
Megállnánk a gesztenyevirágok alatt,
rám néznél, én hozzád szelídülnék csendben,
s a természet iránti békés alázattal
mélán adóznánk, csendes ámulattal
a lustán előtűnő, ezüst teliholdnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése