Mint a hajó...

Jelentős a teher, mit magában rejt,
de kitart a hajó, biztonságos, megbízható.
Egyensúlyban tartja terhe,
mint oly embert pőre lelke,
mely sokat látott-tapasztalt,
olykor szinte meghalt, majd feltámadt,
csapásoktól lett kőkemény.
Nem marad túl sok, csak a remény,
az ily lelket hordozó test is kitart,
s mint a hajó: biztonságos, megbízható.

Egy napon rádöbben

"Az ember egy napon rádöbben arra,
hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás,
csak az, hogy valaki szeresse őt igazán."
                                                                                 (Goethe)

Az ember egy napon rádöbben arra,
mi mindenért küzd, áldoz hasztalan,
hogy minden nekifutás oly lényegtelen,
nem számít semmi, minek pénzbeli ára van.

Hogy az életben igazán semmi sem fontos,
a pénz sem boldogít, ám persze jó, ha van...
de mit számít, ha nincs kivel örüljön,
ha az ember csak egymaga dúskál a javakban.

Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás
nem ér fel szerető, figyelmes mosollyal,
ha várja egy lélek, ki szívével látja,
felér az a világnak ezer csodájával.

Csak az, hogy valaki szeresse őt igazán,
ez a lényeg, bárhogy is, ez számít,
lehet hatalmas vagy dúsgazdag akárki,
lelkében koldus az ember, ha nem szeretik.

Megjegyzés: A Goethe-idézet fordítóját egyelőre nem tudtam kideríteni.

Mióta

Lehet, a Föld ugyanúgy forog,
lehet, a Nap is ugyanúgy kél,
mint több éve, még Teelőtted,
s ugyanannyira hideg a tél.
Ám mióta hozzád tartozom,
helyemre találtam, s a világ
a Te szívedben nekem édes lett,
biztonságos, puha, s szép, mint egy virág.

Téli csoda

Némaság honol,
tiszta hó roppan lábam alatt.
Szemem tükrözi a szépséget,
amerre az erdei út halad.
Szemkápráztató e
csodás téli mesevilág!
Dérből horgolt csipkével szegett
levelekkel hallgatnak a fák.
Vajon álmodnak-e
hótól roskadó ágaik alatt?
Ezüsten csillogó gallyaik
vajon várják-e már a tavaszt?
Megérint a csend,
a természet ejt varázs-ámulatba...
oly tünékeny... s ha nem lennék itt,
részemmé sem válhatna e csoda.

Hálaként csak ennyi...

A kor nem számít embernél, ha beteg,
gyermek lesz a lelke százévesen is,
és a fogorvosi széket is úgy rettegjük,
féljük sokan, bármily bölcsen is.
Tudom, te sem lennél ilyen bátor,
saját félelmeid is szavak mögé rejted,
érzem, jót akar erős biztatásod,
ésszel jól érti az is, aki reszket.
Félnél te is, tudom, de engem biztattál,
vigasztaltál, hogy könnyebb lehessen,
messzi távolról is hányszor erőt adtál,
segítettél, mint oly sok mindenben.
Hogyan köszönhetném? Csak szavakat írok,
s a szó oly kevés és elszáll, mint a szél,
annyi kincsem, tudom, nem lesz sosem,
amennyit te megérdemelnél.

Ahogy röppen...

Ahogy röppen virágról virágra
a tarka nyári réten,
cikkanása vidámságot sejtet,
ahogy szépségesen,
mint álom, oly tökéletesen
simul egy sziromra, majd
hussan föl magasra...
S valahogy
úgy hisszük, boldog és gondtalan,
pedig a pilleszárny is elfáradhat...
érheti baleset, számtalan...
Miért gondoljuk, hogy a
pillangó, mert meseszép,
sosem lehet boldogtalan?

Csillagvirág

Ahogy ezernyi apró csillagvirág
mosolyog, aranylik sárga örömmel,
olyan derűsen érezz akkor is, kedves,
ha hiába futunk versenyt az idővel.
Ők mind a mi jelképes emlékeink.

A csillagvirágot nem látjuk boldogtalannak,
remegve ragyognak, vidám kis arcukat
fénybe fordítva őrzi minden egyes szirmuk
aranyban tündöklő pillanatainkat.
Bennük élnek álmaink, reményeink.