Harsány feketerigóhangra ébredek,
csak ámulok - de hisz szárnya van,
miért is lenne gond neki
a hetedik emelet?
Párkányon ül és befelé nézegetve
lelkesen zengedez
szívvidító, kedves éneket...
újul a természet...
friss-zölden lengedeznek
hibátlan levelek,
harmatos, tiszta fű
issza a reggeli napfényt -
mennyire lélektápláló látvány ez
hunyorgón éledő szememnek...
ez adja a legszebb, legnemesebb
üzenetet,
az örök körforgás tudatát
s az újrakezdés reményét
az embernek...
szomját oltja a szemnek,
a szívnek,
a léleknek,
bizakodássá varázsolja
a reménytelenséget,
nevetéssé a könnyeket,
szeretetté a gyűlöletet...
s kezedbe a kezemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése