Évek telnek, s te még
mindig zaklatsz,
rémálmaim negatív hőse...
régen nincs érv és módszer,
mi téged végre meggyőzne.
Lehetetlen, abszurd vágyaiddal
idegeimet folyton feszítve
mérgezed napjaimat,
járod rajtuk kötéltáncod...
s én tehetetlenül várok,
talán ráunsz egyszer erre,
mert legyen nyers vagy szép szó
- csak olaj a tűzre.
Mitől hiszed azt, hogy
raboddá tettél mindörökre?
Menj már, haladj tovább,
s tekints meg nem történtnek,
vagy halottnak inkább
erre a hátralévő életre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése