Lépteim hangját hallgatnám,
de magába lopta járdán a szürke por,
zöldet és kéket keresnék,
ám szemem vaksin csak árnyakba hatol.
Szavaim előttem gurulnak,
mint árva szemek az elszakadt láncról,
árnyékom keresem, elillant hiába,
a verőfény fejemre nyilazva lángol...
Hol van egy pont, melyhez képest
vagyok én valahol, valahogy - hol?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése