Margitsziget

Újra bejártuk,
e hely szinte már sajátunk.
Nem kérdeztelek,
csak rám néztél, s adtad
az alkoholos filcet...
Jelek, betűk, melyeket a viharok
az elmúlt idők alatt lemostak,
semmissé tettek, s lettek
helyettük újak s még újabbak -
a véletlenszerűn kapcsolódó,
az idő sodrásában találkozó,
épp összetartozó nevek
újra megerősítést nyertek.
Hiszem, a sokszáz éves óriásfa
majd akkor is ott áll,
ha mosolyunk már rég
elporladtan álmodja
egymástól távol tündérálmát,
ha érintéseinket réges-rég
tarka pillangók hordták szerteszét
szárnyuk hímporán, s e csodaszép
szivárványszín lepkék
egyszer találkoznak még...
s feldereng sok emlék
ennél a fánál
talán.