Öregedő árnyak,
fáradt szarkalábak
legyezőszerűen hullnak
szemeid köré,
ahogy gondjaidat,
esendő mindennapjaidat
egyre csak sepred
magad mögé.
- Hol a kiút? - kérded...
de árnyékod elől
soha nem futhatsz el,
nincs menekvés,
megoszlik a teher,
s ha többen tartják,
melletted, mögötted -
ez nem kevés.
Van, mit nem oszthatsz szét
csak neked fáj, mert csak
a tiéd a rádrakott
kereszted,
s amit egyedül rád
szabott a sors,
csupán neked lehet
végigélned.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése