A titok

Apró ártatlanság,
mennyien szeretnek!
Fénysugara lettél
ennek az életnek...
Kezdetektől fogva
még csak én fürdetlek,
meghitt pillanat ez,
mert figyelsz, s én figyellek...
ahogy öltöztetlek,
néz mandulaszemed,
félrehajtott fejjel
fürkész tekinteted.
Egyszerre rám nevetsz!
Szívem olvadó méz...
szemem ködfátyolos,
ahogy rád visszanéz...
Csak mienk a titok
- e váratlan jelenet -,
hogy én voltam az első,
ki mosolyra késztetett...