Évek hosszú, kemény sora
nyomja egyre keskenyedő
válladat,
nehéz küzdelmek,
el nem sírt könnyek
szántják barázdákba
belső fénytől tiszta
arcodat.
Adj még álmot, anyám!
Őrizd meg lelkem hófehér,
ám makacs galambját,
mert gyermek vagyok én,
hisz' látod... még nem léptem át
virágos álomkertünk falát...
Vigasztalj s maradj még,
álmodjunk nevetést, fényeket!
A szebb jövőt meséld nekem...
meséld, s én elhiszem!
Te egyetlen biztos pont,
és feltétlen szeretet
ebben az életben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése