Hároméves voltál, mikor
élethalálharcot vívott érted
az őserő s a Teremtő…
Eszméletlen s meztelen, apró
testedre rányitva a téli ablak,
lélegeztetőgép és infúzió
tartott életben, s csak üvegen át
távolról láthattalak…
Levegőért küzdött csöpp kis lényed,
s én semmit sem tehettem érted…
Azt az érzést, mikor - értelmemig
messziről eljutva a hangok -
mondta a kezelőorvosod:
- Asszonyom, ha megérjük a reggelt,
talán bizakodhatunk…
- hogyan értethetném meg bárkivel?
Hisz a szavak semmit nem adnak át…
aki nem élt át még olyan éjszakát,
hogy a hajnal fiának életet
jelent-e vagy halált,
soha, soha nem értheti meg,
hogy egyetlen perc is milyen
irgalmatlanul végtelen lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése