Tanúság

Apai nagyanyám mély hitű, istenfélő, sokat tűrő és szenvedő, dolgos, egyszerű asszony volt. Vallása szerint református.
Kisebbik fiát, későbbi apámat kisfiú korában valami rejtélyes betegség támadta meg: előbb csak foltokban, majd teljesen elhullott addig szép, dús haja; s a sima fejbőr arról tanúskodott, hogy ez a dolog végleges. Nagyanyám vitte orvosokhoz, akik tanácstalanul tárták szét karjukat: „Asszonyom, sajnos, nem tudunk mit tenni, a fiának egyszerűen elhaltak a hajhagymái. Kopasz marad.”
Nagyanyám nem nyugodott bele… sírt és imádkozott folyton. Hitt és bízott.
Majd fogta magát és fiával együtt a Mária-búcsúkor elzarándokolt Máriapócsra. Nem volt ez akkoriban kis dolog, úgy nagyjából 80 éve! Napokig mentek gyalog vagy szekéren, hosszú, tömött menetben – sírva, énekelve, imádkozva; míg odaértek a kegyhelyhez, ahol tömegek tolongtak csodákra várva.
Nagyanyám alig tudott a kegykép közelébe férkőzni fiával… de mély meggyőződése és hite volt, hogy ha létezik segítség, csak Mária tud segíteni. Teljes szívével, lelke legmélyéből imádkozott, kért, könyörgött, a leghűbb alázattal.
Aztán hazajöttek, s életük folyt a megszokott mederben tovább. A Könnyező Szűznél tett látogatás is már emlékké szelídült a mindennapok sodrásában. Mígnem egyszer csak egyik este nagyanyám, mintha észrevett volna valamit – így szólt fiához:
– Gyere csak közelebb!
S ahogy végigsimította annak fejét, az már nem volt mindenhol fényesen sima! Tátva maradt a szája a csodálkozástól. Minden kétséget kizáróan a fejbőr foltokban, apró, pici pelyhekkel volt tele! Nem akarta elhinni… de a napok teltek, és apám gyerekfején egyre kevesebb lett a pőre felület. Mikor elvitte az orvoshoz, az nem akart hinni a szemének. Ő még ilyet nem látott… ez, csoda, ilyen nincs, hihetetlen! A hajhagymák ezek szerint újra éltek és apámnak szépen, lassan újra kinőtt a haja. Élete végéig nem kezdett kopaszodni, bár szegény igen korán ment el az élők sorából, 61 évesen is – bár ősz, de – fantasztikusan erős, jó állású, dús haja volt!
Nagyanyám személyesen, könnybe lábadt szemekkel, mélységes hittel mesélte el ezt nekem is, nem is egyszer. Ő nem szépített, mindig igazat beszélt. Soha senki nem tudta volna kétségbe vonni szavait, aki egyszer is beszélt vele.
Egyébként családunk más tagjai is emlegették nemegyszer az esetet. Nem képzelet, nem csalás, nem ámítás – nagyanyám hatalmas, mély hite csodát tett.
Csodák pedig vannak, csak hinni kell bennük…