Állok a parkban
péntek délutáni,
óvatos világú,
megkönnyebbült csendben.
Agyam, mint szivacs,
tán már végkimerült,
tiltakozik minden
túlterhelés ellen.
Látom a piciny
ejtőernyőcskéket
szertelibbenni a
délutáni fényben,
ahogy belefújok a
pongyolapitypang
puha gömbjébe
merengésemben.
Egyszerű öröm
szaladt végig bennem,
ahogy a pihéktől
némán búcsút vettem,
s eszembe jutottál,
míg a feketerigók
dalával magamat
hazakísértettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése