Elsőáldozásunk

Abban az időben, mikor mi voltunk elsőáldozó-korúak, még ez az esemény nem volt annyira nyilvánvalóan természetes. Mondhatnám azt is, titkolni kellett. Szüleim és keresztanyám mégis fontosnak tartották, így jelentkeztünk a Szent Annába hitoktatásra. Én 9 éves múltam, öcsém 8-at töltött.
Nyizsnyánszky Lajos „pap bácsi” okított bennünket, akkoriban fekete hajú, nevetős, huncut szemű fiatal pap – az elmúlt években eltávozott közülünk, Isten nyugosztalja.
Először kicsit „féltünk” az egésztől, azt hittük, olyan, mint az iskola… nagy számonkérések és vizsgák. De Lajos „pap bácsi” olyan élvezetesen okított, humorral fűszerezve minden óra anyagát, hogy ez a félelem rövid idő alatt elmúlt.
Egyik padsorban a gyerekek ültek, másik padsorban a kísérők. Sokszor olyan poénosan igyekezett megértetni velünk néhány szentírás, olvasmány, vallási fogalmak vagy akár a katolikus templomi élet szabályait, velejáróit, hogy nemcsak a mi padsorunkból tört ki a nevetés…
Sosem felejtem el, hogy ha kikérdezés volt, mindig azokat szólította, akik nem jelentkeztek. Én már rafináltabb voltam öcsémnél, és ezek alapján akkor is jelentkeztem, ha nem annyira óhajtottam volna szerepelni. Öcsém viszont szemét lesütve, „ménkőcsapástól” reszketve játszotta azt, hogy ő nincs is itt… mert nyilván ő sem akart kicsi létére felelni ennyi ember előtt, bár többnyire azért tudta a választ.
Egyszer az volt a feladat, hogy valaki vállalja el a gyónó szerepét, s kint Lajos atyánál el kellett azt játszania, a megfelelő, megtanult szövegek segítségével. Nem voltam meggyőződve, hogy én ezt nagyon szeretném, így a fél padsorral együtt lelkesen jelentkeztem. Lajos atya körbejárt, pásztázva az arcokat. Öcsém szinte a paddal eggyé válva semmisült meg; logikus, hogy az atya őt választotta, s nem pedig azokat, akik a padból kiesve jelentkeztek erre a szerepre.
Öcsém ki is ment, és „meggyónt” annak rendje-módja szerint, rólam viszont egy nagy kő esett le, hogy nem nekem kellett „felelnem”; egyúttal örültem, hogy én már ennyire fineszes vagyok, hogy rájöttem, miként lehet a szereplést kikerülni…
1966 tavaszán elsőáldoztunk. Nagy nap volt ez számunkra, afféle igazi ünnep. Úgy éreztük, ünnepelnek minket. Hogyne éreztük volna úgy, mikor tulajdonképpen mi ünnepeltük lelkünkben Isten jelenlétét…