Tudod, hiába próbálkozom,
mert el jól nem mondhatom,
mit éreztem aznap, mikor
először álltál színpadon.
S mit éreztem, mikor már
többedszer vetült rád a fény
a színház színpadán, klubokban,
rendezvényeken s a város főterén,
mikor a harsány rockifjúság
ugrálva küldte a rock jelét
a magasba, csápolva, veled együtt
a dalokat ordítva...
Mit tehet ilyenkor egy anya,
mint dobogó szívvel, némi
zavart büszkeséggel egy
homályos sarokba húzódva
torkában a gombócot szorítja,
könnyeit szaporán elpislogja,
sikeredért végig izgulva
vegyes érzéseit leküzdi,
s meghatottságát buzgó
fényképezéssel leplezi...
s hogy az örömtől lelke
rögvest szétpattan,
csak azt, csak azt
ne vegye észre senki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése