A kedves örömet szerezne
mindenáron, s nevetve mondja,
”elintézi” a holdfényt éjszakára nekem,
hogy kedvem vidámabb lehessen…
mindent elkövet csak azért,
hogy mókás szavaival kissé felderítsen.
De ha a laposan hömpölygő
sötét-komor felhő
nyúlvány-lábait szinte
már így is beveri
a tízemeletesek tetejébe,
s ha lentről a köd gomolyogva
- magában cinkosan somolyogva –
játszik össze vele,
a Holdat meglátnom éppoly lehetetlen,
mint búcsúzó kedvesemnek
- ha most kellene –
jobb kezemmel integetnem…
Szavai nyomán képzeletemben
mégis ott trónol fenn az ezüst Hold
fenségesen - de csak nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése