Neked mit adjak?

Szürke, színtelen nap, de végre szabad.
Tömegáradat, járom a boltokat.
Hullámzó embersereg, csillogó kavalkád,
harsány lárma, zene, ünnepi bevásárlás…
Képzeletbeli listámon órák teltével fogynak a nevek –
de Neked mit adjak, kedves?

Megállok sok helyen, még nagyobb tömeg,
karácsonyi zene süt a hangszórókból.
Az idő telik, erőm, pénzem is fogytán,
a csomagokat már el sem bírom tán…
Tapossák sarkam, nem probléma ez sem –
de Neked mit adjak, kedves?

Rátalálok sorra, s tudom, örül majd, ki kapja –
az anyám, a rokonok, testvérem s családja,
s gyerekeimnek sem oly nehéz…
barátok és jó ismerősök sora –
minden viszonylag könnyedén megy…
de Neked mit adjak, kedves?

Ha szívemet csomagolom ünnepi díszbe,
ha lelkem húrjait kötöm egységbe,
ha szavaim értelmét, énekem kottáit
tenném pilleszárny-köntösbe,
vajon elég lenne-e?

Hogyan is adhatnék olyan ajándékot,
miben teljesen szívemet láthatod?
Láthatnád azt, hogy mit jelentesz nekem…
nincs tárgy, mivel megmagyarázható,
az, amit érzek, nem kisajátítható,
pénzbeli értékben nem kiszámolható –
így hát vajon…
Neked mit adjak, kedves?