Tél van és nem fehér,
szürke és fekete,
ablakon kinézve
színtelen remete.
Dísztelen, fénytelen
- a Nap ritka vendég -,
egyhangú, megszokott,
rezignált és vár, rég...
Várakozik... mire?
Szelíd napsütésre,
hangokra, illatra,
színekre, fényekre...
Türelem, korai még
fénylő tavaszt várni,
ez még a január,
a telet kibontakozni
még senki sem látta,
a szánkó is szunnyad
a kamrában, magában,
hóember sem olvad...
Nyilván, hisz hó nélkül
elég nehéz lenne,
el sem készülhetett
őhóembersége.
Ám a tél még itt jár,
sosem lehet tudni,
mikor fog magából
mínuszokat szórni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése