Negyedszázada is elmúlt már,
hogy született egy porcelánarcú,
barna, göndör hajú kislány.
Fitos orrocskája, sötét mandulaszeme,
fehérből rózsaszínbe hajló arcbőre
nem csak nekem jelentette,
hogy szebb lett a világ.
Szebb és teljesebb.
Hosszú évekre megszűntem én mint ÉN,
s ő volt a fontosabb mindennél.
Álmaim vágya életre kelt,
s nem számított a folytonos virrasztás,
a gond, a baj, a rengeteg aggódás,
életem új értelmet nyert.
S ez a baba felnőtt,
most ő készül e szerepre...
egy hónap, és istenem,
új élet érkezik erre a Földre.
Még nem fogtam fel és fogalmam sincs,
mit érzek majd és mi megy bennem végbe,
ha nagymamává tesz hamarosan
egy hátralevő életre, örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése