Így tartod arcom

Arcomat
két kezed közé fogva
tartod oly puhán,
ahogy a harmat terem
a feslő rózsa szirmán,
ahogy a rebbenő lepkeszárny
őrködik színes hímporán,
ahogy lenge szellő észrevétlen
zongorázik végig falevelek során.

Ahogy a könny gyűlik gyönggyé
a szemhéj mögött,
ahogy a Hold ezüstje tűnik el
a zord felhők között…
miközben visszafojtott vágy
csikorog fogad alatt –
mint mondod -, azért, hogy véletlen
nehogy belém harapj…
vagy ahogy a tulipán szirmai
- szemnek láthatatlan –
engednek a napsütésnek,
s egyszer csak feltárulnak
csodájára a világnak…

Így tartja puhán, szelíden
arcomat két kezed,
s én nem győzöm csodálni
e szépséges, tökélyre fejlesztett
tehetséged.