Nyirkos sötétség vár
estefelé a buszmegállóban,
sokáig topogok behúzott nyakkal
- mely köré a szél csavar sálat -,
s eszembe jut
- szinte most volt még -,
hogy ugyanitt,
ugyanilyenkor levegőért
kapkodtam, mit előtte
felforralt a nap magának,
s hevétől szenvedett
ember és állat…
el sem hiszem…
Szemüvegemen pukkanva
pöttyen az esőcsepp,
ernyőt húzok, miközben
az eső nagyot kortyol
belőlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése