Kimaradt a karácsony,
a díszített fa s a fenyőillat,
az évtizedek óta hallgatott
dalok, zenék és hangulat.
Elhúzott a szilveszter,
számomra éppúgy, mint hétköznap,
elrohant vele az Idő úgy,
szikrája bennem nem maradt.
Nyakamon megült a sokk,
jól elidőzött, nem vitás,
próbáltam küzdeni s meggyőzni,
hagyjon, az én világom más.
Kívül reked a jelenen...
az egész csupán lidérces álom!
Ám ahányszor újra felébredek,
tartósan félkarú világom
ballal üdvözöl, integet,
a gúzs teker körbe, mint múmiát,
józanul fegyelmez, figyelmeztet,
hogy nem nyílik nekem még vadvirág...
...sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése