A barátság becses dolog.
Nem tűr ármánykodást,
a kétszínűség sem vezet jóra,
nem bír képmutatást.
Ami félreértés, talán az elején még
megbeszélhető, s rendezhető,
de a fáról is lehull a levél,
ha túlszalad az idő…
Hiába zeng egyik oldalról
a rágalom, a befeketítés,
a burkolt, majd nyílt megalázás,
ezzel arányosan nő a másik oldalról
az agyonhallgatás, s ki ezt teszi,
tartja egyre a másik arcát…
befejezésben reménykedve,
hisz másnak már nincs értelme,
túljátszott, lepörgött minden,
mi túllépte a tűréshatárt.
Ám a hallgatás csak dühíti,
csak tovább bőszíti a rágalmazót,
pedig célt - ha lenne egyáltalán –
soha nem fog érni.
Soha nem fog még egyszer működni
az a barátságnak képzelt
– de sosem volt – valami,
mint ahogy az
őszi fáról ugyanaz a levél
sem fog még egyszer lehullani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése