Vadvirág

Tudd a sorsod, vadvirág!
Rád nem vár sokáig fény,
ékszerként ragyogsz védtelen,
csillagként tündökölsz még,
míg ragyog rád a nyár,
s ha zápor űzi el
szirmaidról a port,
boldog virágmosollyal
apró arcodon
örömöd végtelen,
s hiszel örök létedben…

Mi végre is élsz, tudod tán?
Egy pillanat – s letépnek…
ragyogsz pár percig
egy szerelmes lány haján,
s aztán nem marad belőled más,
mint préselt emlék
két itatós között…
kire ha évek múltán
rábukkan az a lány,
száraz tested fölött
talán csodákra emlékezik…
Vagy meglehet,
tán makrózott
fotóként
őrzi nyomod
egy számítógép
Képek című
mappája.