Tiszta, őszinte lélek,
kivel ennyi év után végre találkoztam.
Ő egy Útonjáró…
Szelíden komoly, mégis vidám pillantása
úgy járt körbe,
mintha soha nem is éltünk volna
egymástól távol.
Szobrai harmónia
után vágyakozva
természetesen simulnak a fába,
alakjai sérülékenyek…
zárt arccal és belső látással
megáldott törékeny bölcsek.
Esendőségre figyelmeztetnek,
Út-ra hívnak, töprengőek…
arcuk belülről formálva
indulat nélküliek.
Zárt a szem is, mert a Látó
befelé néz, a lélek felé nyitott,
nagy dolgok tudói ők…
Testvérem, a Te életműved
megrendítő mértéket ad
emberségemhez.
Megjegyzés: Bátyám, Jószay Zsolt szobrászművész kiállításmegnyitója hatására, 2007. okt. 4-én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése