Őszi béke

Óriástölgyek alatt
halad el az utam
nem szállok buszra,
bár ezer dolgom lenne…
itt bokáig ér az avar
újra gyerekként
gázolok benne,
s ahogy haladok,
léptem szelet kavar,
a levélszőnyeg
zizzenő könnyedséggel
huppan arrébb…

Csend és áldott
nyugalom honol,
szellőztetem
zsongó fejem –
nyűgök, gondok,
hagyjatok engem,
áhítom a békét…

Felfelé tekintek…
a lombkoronák már
nem takarják el –
a szikár ágak között,
magasan az erdő fölött
biztatón tekint rám
a kék őszi ég.